Isten küldött egy embert

Isten küldött egy embert

Régóta lenyűgöz Naamán története: a szolgáló egymondatos bizonyságtételétől a pogány arámi, meg az aggályos izráeli királyon át a prófétáig, majd onnan a Jordánba merülésig Isten hány embert megmozgatott egyetlen ember javáért. Ugyanígy tetten érhető kegyelmének nagyvonalúsága mindannyiunk életében. Eszköztára szinte végtelen: szülők és rokonok, testvérek és barátok, pásztorok és tanítók, ismerősök és ismeretlenek. Azok közül, akiket saját életemben küldötteiként felismertem, itt most csupán kettőt kívánok felidézni, őket is csak egy-egy villanásnyi emlék erejéig.

„te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot” (Tit 2:7)

Az első egy nálam néhány évvel idősebb diáktársamhoz kapcsolódik. Sokirányú tehetségével szerényen szolgált; szelíd, bölcs gondolkodásával többünknek példaképe lett. De az a máig feledhetetlen esemény – amit talán nem túlzás rám nézve sorsformálónak nevezni – mindössze pár percig ha tartott: önfeledt, sugárzó arccal állt a bemerítő medencében az áldó kéz alatt. Mint barát tudtam, micsoda mély vívódás előzte meg ezt a győztes, és boldog békességet. Lehet, másoknak fel se tűnt ez a látvány, nekem életre szóló üzenet volt. Csendes, titkos ösztönzésként munkált bennem: könnyelmű döntéstől óvott, mélyrehatóra meg bátorított, míg néhány év múlva én is közös Urunk nyomdokába léptem.
A másik pillanatkép is diákéveimhez kapcsolódik. Szabad időmben, csak úgy a magam örömére harmóniumozgattam az imaházban, amikor váratlanul – akkor még nem tudtam, hogy Isten küldötteként – bejött valaki. Én még gimnazista voltam, ő akkor kezdte a pedagógiai főiskolát. Leült mellém, csendesen beszélni kezdett, és feltárult előttem az a szenvedélyes küldetéstudat és szorongató felelősség, ami a pedagógusi pályára kényszerítette. Eleve jövőtlenségre kárhoztatott gyerekeket a kárhozattól megmenteni, Istentől kapott felelősséggel vállalni sorsukat. Tűz volt szavaiban, de mögötte higgadt végiggondolás: vállalta e küldetést, pedig tudta, hogy ellenséges ideológiai környezetben kell megvalósítania. Bennem – bár akkor még polgári pályára készültem – ott nyomban formálódni kezdett az elhatározás, hogy akár merre sodor is az élet, a fiataloknak minden erőmmel támasza leszek. Azt persze nem sejthettem, hogy Isten ezt már lelkipásztori szolgálatom előkészületének szánta.
Életem e két epizódjának elbeszélésével mindenkit bátorítani szeretnék: hiszen nemcsak a teljes életmű, hanem már egy-egy, elfutónak tűnő pillanat, vagy egy személyes beszélgetés is életformáló lehet mások számára.
Timóteus, Titus: „légy példa!” (1Tim 4:12, Tit 2:7). Ifjak, segítsétek a még ifjabbakat is!

Hetényi Attila

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Ő az én Gondviselőm

Ő az én Gondviselőm

„Bajok vettek engem körül…” (Zsolt 40:13-14) Ó, mennyi baj van ezen a világon! Amikor e sorokat írom (2009 áprilisában), rám még inkább csak a „körül” szó vonatkozik a címből. Eltörpülnek ugyanis saját bajaim családom, rokonságom, […]

Tartalom megosztása
A Heidelbergi káté a gondviselésről

A Heidelbergi káté a gondviselésről

Életem néhány alapvető gondolatát a Heidelbergi káté határozta meg. A gondviselés kapcsán két kérdés jutott eszembe belőle. I. – Mi az isteni gondviselés? A gondviselés Isten mindenható és mindenütt jelenlévő ereje, amellyel a mennyet és […]

Tartalom megosztása
Mit jelent, hogy Isten gondot visel rólunk?

Mit jelent, hogy Isten gondot visel rólunk?

Évek óta küszködöm, kerülgetem magamban és a másokkal való beszélgetésekben ezt a témát: Mit is jelent, hogy Isten gondot visel rólunk? Nagyon hálás vagyok a sok átélt megtapasztalásért, de ezzel egyszerre tolulnak fel a kérdések […]

Tartalom megosztása