Jézus Krisztus nincs karanténban

Jézus Krisztus nincs karanténban

Ez a vasárnap november első vasárnapja. Ami azt jelenti, hogy már csak két hónap van ebből az évből, ami – az év eddigi részét tekintve – eléggé reményteljes. Úgy gondolom, hogy mindannyian várjuk, hogy valami új kezdődjön el.

Lassan olyan szintre ér ez a járvány, hogy mindenkinek lesz legalább egy ismerőse, aki érintett benne és nem véletlen, hogy Marton Zsolt testvérünk prédikál és hogy ma én hirdetek. Gyülekezetünk lelkipásztoráról ma reggel óta tudjuk, hogy igazoltam pozitív koronavírusos beteg, gyülekezetvezetőnknek is tünetei vannak.

Arra kérek mindenkit, hogy hordozzuk őket is imáinkban, gondoljunk rájuk és gondoljunk minden olyan ismerősünkre, szerettünkre, aki érintett, mert a helyzetben talán az a legijesztőbb, hogy kiszámíthatatlan. De mi biztosak vagyunk abban, hogy van egy Istenünk, aki kiszámítható, aki tudja, hogy mit csinál és nagy bizalommal fordulhatunk hozzá és helyezhetjük őket is és az egész világ összes népét az Ő kezébe.

Az első vasárnap egy baptista gyülekezetben mindig különleges, hiszen úrvacsorára gyűlünk össze, ami a közösségnek egy különleges megélése. Szeretettel köszöntök mindenkit, aki itt a helyszínen megjelent, nagyon szigorúan betartva a különböző biztonsági intézkedéseket. Szeretettel köszöntöm azokat is, akik interneten, vagy telefonon követik az istentiszteletet. Bátorítunk mindenkit, hogy ki-ki, ahogy lehetősége engedi készüljön elő, csendesedjen majd el és a gyülekezettel együtt vegyen úrvacsorát.

Az úrvacsora a közösséget jelenti. A gyülekezet a közösséget jelenti. És nagyon érdekes, hogy ez a vírus, ez az egész helyzet oda üt, ami talán az egyik legjobban fáj. Elveszi a viszontlátás örömét. Elveszi a közösséget. Még ha találkozhatunk is, elveszi a másik mosolyát – mert a maszk alatt nem láthatjuk azt.

Az úrvacsorának is – az új szövetségen és az Istenhez való visszataláláson kívül – nagyon fontos eleme az egymással való találkozás. Az egymással való közösségvállalás Az egymással való megbékélés. És azt érezzük, hogy ez most így nem az igazi, hogy ez nem olyan, mint amilyennek szeretjük, mint amihez hozzászoktunk harminc-, ötven-, vagy akár nyolcvan éve.

És közben ott van bennünk valamiféle félelem, mert egyszer csak ott egy újsághír, ami egy pont olyan életkorú koronavírus-áldozatot emleget, mint amennyi a mi életkorunk. Szóval, itt állunk teljes létbizonytalanságban, egy olyan helyzetben, ami bármikor bármilyen irányba fordulhat. Itt állunk egymástól távolságot tartva – és mégis meg kell találnunk egymást és meg kell találnunk Istent. Mi erre a megoldás?

Nagyon furcsa úgy egy küzdelemben élni, hogy tudjuk, hogy annak a küzdelemnek már vége van. Nagyon furcsa úgy egy harcnak a részese lenni, hogy már tudjuk, hogy mi a végkimenete. Ez nagyon sokszor kérdőjeleket vet fel bennünk – akkor miért erőlködünk egyáltalán? És hiányzunk egymásnak. És zavar a félelem. Mégis hol tudjuk megtalálni a békét?

Itt most elég sokan vagyunk – mármint ahhoz képest, amennyien emberek ebben a helyzetben összejöhetnek. De van, aki egyedül van otthon, egyedül hallgatja a telefonkagylón keresztül ezeket a szavakat. Van, aki fájdalmak között van. Van, aki reménységgel van. Van, aki a családjával van. Nagyon sokféle helyzetben lettünk hirtelen és nagyon nehéz azt elmondani, hogy akkor milyen is a gyülekezet most. Mert érezzük, hogy nem normális az a helyzet, amiben vagyunk.

Az a nagyon jó hírem a testvérek számára, hogy lehet bárki karanténban, lehet bárki egyedül, Jézus Krisztust nem lehet karanténba zárni. A vele való kapcsolat nem népegészségügyi kockázat. A hozzá való fordulás nem tiltott. Akkor sem, ha az ember ajtaján egy piros cédula van kiragasztva.

Az úrvacsora azt jelenti, hogy bármikor odamehetünk Jézus Krisztushoz. Mi magunk, úgy, ahogy vagyunk. Akármilyen testi vagy lelki szennyel a nyakunkban. Ő vár és fogad minket. És most már nem kellenek közvetítők, nem kell hozzá engesztelő áldozat, nem kell kifizettük a belépti díjat. Most már csak egy lépés szükséges. Hogy mi lépjünk, hogy ma is lépjünk, hogy mindennap lépjünk, hogy minden helyzetben lépjünk, hogy a legnagyobb elkeseredettségben is lépjünk és a legnagyobb félelmünkben is lépjünk. És találkozzunk azzal, aki legyőzte az összes félelmet és aki kibírta az összes fájdalmat. Ez a lehetőség ma adott, erre fogunk ma emlékezni. Nem úgy, ahogy szoktunk, nem úgy, ahogy szeretünk. De a lehetőség az pont ugyanannyira adott, mint 2019-ben volt és pont ugyanannyira adott, mint 2021-ben lehet. Mert ott van a reménység: Isten minden felett úr. A világjárvány felett is.

Kübler Dániel


Az írás a november 1-jei úrvacsorai istentiszteleten elhangzottak szerkesztett változata.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Állandóság és változás

Állandóság és változás

Isten tulajdonságairól a Biblia ritkán beszél, Istenről leginkább tettei kapcsán alkothatunk magunknak képet. Megfigyelhetjük, ahogyan cselekszik, például kiválasztja a félénk természetű Gedeont és hadvezérré teszi. Kiválaszt egy Mária nevű lányt és Fiának az édesanyjává teszi, […]

Tartalom megosztása
Lehetetlen nem hinni

Lehetetlen nem hinni

Az életünk tényleg a hiten alapszik. És most nem a keresztényekre gondolok, hanem a huszonegyedik század bármelyik, találomra kiválasztott emberére. A civilizációnk és különösen a gazdaságunk színtiszta hiten áll. Általában nem vagyunk ennek tudatában, pedig […]

Tartalom megosztása
Szabadság

Szabadság

Képzeljünk egy végtelen óceánt. Majd képzeljük el Riót, a halat, akit kiengednek az óceán közepén. A körülmények tökéletesek, megfelelő hőmérsékletű a víz, van bőven plankton, sőt, itt-ott más halak is úszkálnak. Rió szabad. Most képzeljük […]

Tartalom megosztása