Márciusi istentiszteleti rend – változás!

Márciusi istentiszteleti rend – változás!

Imaházunk a februári részleges nyitás után, a járványhelyzet súlyosbodása miatt újra bezár. Most vasárnaptól ismét csak online tartjuk istentiszteleteinket és alkalmainkat.

Nagy öröm volt látni februárban a bemerítőmedencénkben a hullámokat, ahogy két fiatal testvérünk kinyilvánította, hogy ők már Krisztushoz tartoznak. Szomorúan kell azonban tudomásul vennünk, hogy más hullámok is erősödtek az elmúlt időszakban. A járványhelyzet miatti kormányzati döntést követve, figyelembe véve a Baptista Egyház vezetőinek a gyülekeztek számára adott javaslatát is, már most vasárnaptól online tartjuk istentiszteleteinket és minden alkalmunkat a következő három hétben.

Indítson ez a helyzet nagyobb összefogásra az imádságban gyülekezetünk és tágabb közösségeink betegeiért. Imádkozzunk értük, és az extrém teher alatt álló egészségügyi dolgozókért is. Orvosok, ápolók, beteghordók, laboratóriumi dolgozók vagy más segítő szakmák dolgozói és a pedagógusok a munkájuk miatt nagy terhelés alatt vannak. Vigyük őket is Isten elé imáinkban. De fiataljainknak is nagy hitpróba most az elhúzódó karantén. Rájuk is gondoljunk és természetesen időseinkről se felejtkezzünk meg.

Biztassunk mindenkit, hogy kérjék és fogadják el a felajánlott oltás lehetőségét!

Kérjük mindezekben a testvérek megértését, és legyen közös imádságunk, hogy ez az időszak ne okozzon visszafordíthatatlan károkat gyülekezetünk életében.

Márciusi alkalmak >>

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Fiatal házasok hétvégéje

Fiatal házasok hétvégéje

2023. április utolsó hétvégéjét a fiatal házasok nagy részével egy kapcsolatépítő hétvégén tölthettük együtt. Gyülekezetünkben már több éve havi rendszeres, a párkapcsolat építésével foglalkozó találkozásokat szervezünk jegyesek és fiatal házasok számára annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott, […]

Tartalom megosztása
70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása
Szimfonikus istentisztelet 2023 [galéria]

Szimfonikus istentisztelet 2023 [galéria]

Jubileumi, a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet megalakulásának ünnepi évét nyitó Szimfonikus istentiszteletünkről korábban már beszámoltunk. Ahogy a korábbi zenés áhítatoknál is, hamarosan érkeznek a videók. Addig is néhány képpel ismét felelevenítjük az alkalmat. Galéria Tartalom megosztása

Tartalom megosztása