Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR
a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?
Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél,
és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember,
hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik.
Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg ez alatt a negyven év alatt. Megértheted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az ÚR, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát. Tartsd meg tehát Istenednek, az ÚRnak a parancsolatait,
az ő utain járj, és őt féld! (5Móz 8:2-6)
November az év talán legszomorúbb hónapja. A ránk boruló szürkeség, a korán beköszöntő esték, a hűvös, ködös idő is befolyásolja lelkiállapotunkat. Igyekszünk minél több időt tölteni otthonunk melegében, ahol kevésbé hatnak ránk az évszak adottságai. De november az emlékezés hónapja is. Többször gondolunk rég látott szeretteinkre, akik előrementek. Hiányuk szinte állandó fájdalmat okoz, de ott van szívünkben a hála értük, és elsősorban Isten kegyelméért, jóságáért, amely az ő életükben és a miénkben is megtapasztalható.
Az élet előrehaladtával egyre hosszabb útra tekinthetünk vissza, egyre több emlék, élmény tolul emlékezetünkbe. Nem tudhatjuk, mekkora út áll még előttünk, de biztosak lehetünk abban, hogy aki negyven, hatvan, nyolcvan vagy akár ennél több ideig vezetett, hordozott, tanított, nevelt, gondoskodott rólunk – nem változik. Nem feledkezik meg gyermekeiről, nem fogynak el gondoskodásának eszközei, ereje, szeretete. Emlékezéseinkből merítsünk erőt, fakadjon általuk is hála szívünkben és segítsen Isten szolgálatának hűséges folytatásában!
