Pünkösd

Pünkösd

Minden évben nagy örömmel adunk hálát Pünkösdkor is a Szent Lélek ajándékáért. Isten szívesen és örömmel ajándékozza meg gyermekeit saját lelkével, természetével.

Ő teremtett minket, ezért jól tudja, hogy egyedül, önmagunkban képtelenek lennénk a tiszta, szeretetteljes, értelmes és gyümölcsöző életre, Krisztus követésére. Így szól Isten üzenete: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. (ApCsel 2:38)

Pünkösd az öröm ünnepe. Örülünk Isten ajándékának, a Szent Léleknek, aki krisztusi békességgel, szeretettel, maradandó, természetfeletti erőforrásokkal, képességekkel, összességében Isten jelenlétével gazdagít minket.

Pünkösd a hála ünnepe is. Hálásak vagyunk Isten ajándékáért. Bár nem érdemeltük meg, nem szolgáltunk rá, Isten mégis úgy döntött, hogy megajándékoz minket. Hálát mondunk, dicséretet énekelünk és hálát adunk az ajándékért!

Pünkösd ugyanakkor a szolgálat ünnepre is! Amellett, hogy nekünk is örömet okoz, minket is gazdagít, Isten haszonra, szolgálatra is adta nekünk Szent Lelkét. Adjuk tovább, közvetítsük Isten értékeit, ajándékait azoknak, akiket Ő ránk bízott!

Legyen áldás ez az ünnep nekünk is. Mi magunk is váljunk áldássá!

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Pünkösd után

Pünkösd után

Még fülünkben csenghetnek a pünkösd igéi: Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna. (Lk 12:49) Így igaz, bárcsak lángolna már kihűlt szívünkben a Szentlélek megelevenítő, új életet teremtő, megszentelő […]

Tartalom megosztása
Megteheti

Megteheti

Ha megkérdeztem volna az embereket, hogy mit szeretnének, azt mondták volna, hogy gyorsabb lovakat – mondta Henry Ford, miután forradalmasította az autógyártást és értékesítést. Gyakran mi is így gondolkodunk. Céljainkat, cselekedeteinket nagy mértékben befolyásolják tapasztalataink, szokásaink […]

Tartalom megosztása
Jézus mennybemenetelének napja

Jézus mennybemenetelének napja

Kicsit elbújik a nagy ünnepek között a mai, ami idén változékony idő közepette érkezett el hozzánk. De az időjárástól eltekintve is sok bizonytalanság vesz minket körül. Elég, ha csak a szomszédban zajló háború híreire gondolunk. […]

Tartalom megosztása