Belépni az ajtón

Belépni az ajtón

Keresztény pedagógus családból származom, ahol mindkét szülőm római katolikus vallású volt, tehát nem volt kérdés, hogy engem is ebben a szellemben neveltek. Az Isten létezése, és a benne való hit sosem kérdőjeleződött meg bennem. Jézus és a megváltás elfogadása… ez tartott nekem nagyon sokáig.

A látszatkereszténység nagyon jól működött, de tényleg csak látszólag. Sikeresen vettem az elém gördülő akadályokat, középiskolát, főiskolát majd a munkahelyeket, később a posztgraduális képzéseket. Amikor az élet hullámvasútja felfelé vitt, akkor kevésbé lelkesen, amikor leért a mélybe akkor nagyon buzgón gyakoroltam is az imádkozást.

Az igazi hit felé Cseri Kálmán prédikációja indított el, amely hitetlen Tamásról, vagyis pont rólam szólt. Innentől kezdve tudatosan kerestem a Biblia közelségét, először csak egy szűk kis csoportban, majd a Wessi keretei között. És vártam a csodát, hogy megváltozik az életem, ha sokat olvasom a bibliát. Természetesen a csoda nem úgy jött és nem akkor, amikor én vártam.

A kirakós egy wessis bemerítésen állt össze, amikor Zsolt testvérünk „szárazbaptistának” mondta magát. És hogy pont úgy állt az ajtó előtt, évekig, ahogy én. Csak a kilincset kellett volna lenyomnia. Nekem ez mutatta meg utat.

A képzeletbeli ajtót pedig Philippe bemutatkozó hitvallása nyittatta ki velem. Világosan láttam, hogy nem kell még tíz évet várnom, hogy döntsek és ne maradjak az ajtó előtt. Ma azt mondom, ez a Szentlélek látható munkája. Köszönöm az Úrnak, és persze a gyülekezet minden tagjának, hogy ezen az ünnepi napon együtt kezdhetünk új életet Philippe-el.

Erdélyi Tamás

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Betöltött a szeretetével és teljes lettem

Betöltött a szeretetével és teljes lettem

Busz Boglárka vagyok. Keresztény, református családban nőttem fel, gyerekkorom óta hallottam Istenről és Jézusról. Gyerek-bibliaórákra jártunk a két testvéremmel vasárnaponként, amíg a szüleim a templomban voltak. Minden évben táborokban is voltam. Isten létezése számomra mindig […]

Tartalom megosztása
Krisztus meghalt értem

Krisztus meghalt értem

Bogdán Edit vagyok, 27 éves. Vidéken nőttem fel, egy kis faluban, katolikusként lettem megkeresztelve. Isten mindig ott volt az életemben pici korom óta. Jártam templomban, misére vasárnaponként, de soha nem éreztem, hogy nekem ott lenne […]

Tartalom megosztása
Megpecsételni

Megpecsételni

Pár hónapja bemerítkezett nővéremmel együtt keresztény családból származunk. Szüleim tanítása és a tőlük látott példa megalapozta az én életemet is. 2018-ban, egy pányoki ifjúsági táborban adtam át az életemet az Úrnak. Azon az estén a […]

Tartalom megosztása