Készülj Istened elé

Készülj Istened elé

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül.” (Fil 3:20)

Boldog vagyok, hogy bizonyságot tehetek a gyülekezetemben. Francia vagyok, 73 éves, sokan ismernek már és Filunak hívnak, ami melengeti a szívemet. Érzem, hogy elfogadtatok, az Úr ide helyezett, közel három éve. Meg vagyok győződve, hogy itt a helyem.

Csodalatos, istenfélő szüleim voltak, minden vasárnap reggel vittek bennünket gyülekezetbe. Szüleink rendszeresen olvasták nekünk a Bibliát. Sosem felejtem el a nagymamámat, aki kezében a Bibliával hívott: „gyere Philippe, olvasok neked egy történetet…”. Mindent megkaptam, amit egy keresztény család adhatott, de ez nem volt elégséges ahhoz, hogy találkozzak az Úrral. Döntésemet egy evangelizáció utolsó estjén hoztam meg. Felálltam, előre mentem, hogy megragadjam az én Megváltóm kezét. Ez a kéz azóta is megtart, átvezetett életem kritikus időszakain, soha el nem hagyott, mert Ő hűséges.

Egy alkalommal találtam a szüleim Bibliájában egy papírlapot amire az volt írva, készülj Istened elé.

A gyülekezetben, ahová a szüleimmel jártunk, nem gyakorolták a felnőttkeresztséget. A bemerítési alkalmak, amelyeken részt vettem, igen felkavartak és megszólítottak újra meg újra: készülj az Istennel való találkozásra.

„Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből…” (1Thessz 4:16)

Erre a találkozásra készülök, és a bemerítéssel bizonyságot teszek arról, hogy hiszek Jézusban, aki eljön értünk.

Philippe Eyer

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Betöltött a szeretetével és teljes lettem

Betöltött a szeretetével és teljes lettem

Busz Boglárka vagyok. Keresztény, református családban nőttem fel, gyerekkorom óta hallottam Istenről és Jézusról. Gyerek-bibliaórákra jártunk a két testvéremmel vasárnaponként, amíg a szüleim a templomban voltak. Minden évben táborokban is voltam. Isten létezése számomra mindig […]

Tartalom megosztása
Krisztus meghalt értem

Krisztus meghalt értem

Bogdán Edit vagyok, 27 éves. Vidéken nőttem fel, egy kis faluban, katolikusként lettem megkeresztelve. Isten mindig ott volt az életemben pici korom óta. Jártam templomban, misére vasárnaponként, de soha nem éreztem, hogy nekem ott lenne […]

Tartalom megosztása
Megpecsételni

Megpecsételni

Pár hónapja bemerítkezett nővéremmel együtt keresztény családból származunk. Szüleim tanítása és a tőlük látott példa megalapozta az én életemet is. 2018-ban, egy pányoki ifjúsági táborban adtam át az életemet az Úrnak. Azon az estén a […]

Tartalom megosztása