Ősz

Ősz

Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az URat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet. (Hós 6:3)

Szeptember hónapja, az ősz beköszönte a pihenés ideje után egy dolgosabb időszak eljövetelét is jelenti – gyülekezetünkben is. Ennek legbiztosabb jele, hogy imaházunkban újból elindultak a vasárnapi iskolai foglalkozások. Három csoportban több, mint harminc bibliakörös kezdhette meg az új tanévet. Hálásak vagyunk azért, hogy a tanítók, segítők csoportja új, fiatal, lelkes tagokkal bővült. Reménykedünk abban, hogy a gyermekek a foglalkozásokon keresztül is megismerik Isten szeretetének sokféle megnyilvánulását, megszeretik a közösséget, a gyülekezetet. Vasárnaponként a 10 órakor kezdődő istentiszteleteken a gyermekpercek alatt együtt hallgatjuk meg az üzenetet a gyerekekkel, majd az óvodások az alagsori teremben, az alsósok a kávézóban, a fölső tagozatos diákok az ifjúsági teremben vesznek részt a foglalkozásokon.

Kérjük a testvéreket, hogy hordozzák ezt a szolgálatot is kitartóan imádságaikban!

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Jótékonysági koncert  – gyülekezetünkért

Jótékonysági koncert  – gyülekezetünkért

A Vox Nova Baptista Férfikar jótékonysági koncertet tart április 27-én, szombaton, 17 órakor a Wesselényi utcai Baptista Imaházban. A koncerten klasszikus egyházi kórusművek, evangéliumi énekfeldolgozások hangzanak el. A belépés ingyenes, önkéntes adakozással az épület tetőhéjazat-cseréjét lehet támogatni. […]

Tartalom megosztása
30 éve építkezünk…

30 éve építkezünk…

Az ország első, Wesselényi utcai, idén immár 137 éves baptista imaháza 1994-ben került vissza az egyház tulajdonába. Azóta folyamatosan megújul, idén – újra – a tető van soron. Az épületet rendkívül megviselték az állami tulajdonban […]

Tartalom megosztása
Gyülekezeti Imakéthét 2024

Gyülekezeti Imakéthét 2024

Gyülekezetünk január 8. és 21. között ima- és böjtheteket tart, új, a korábbi imahetektől eltérő formában. Idén minden reggel egy-egy rövid videóüzenettel bátorítunk és hívunk a közös imádkozásra. Ezek az igei üzeneteket kora reggelente a […]

Tartalom megosztása