Krisztust szeretném követni teljes szívből

Krisztust szeretném követni teljes szívből

Rácz Sándorné Ica vagyok. 1946-ban születtem egy Heves megyei faluban, öten voltunk testvérek. Katolikus, templomba járó család voltunk. Mindig hittem, hogy van egy mindenható jó Isten, s akkori felfogásunkkal istenfélelemben éltünk. Hiszem, hogy szüleim a tőlük telhető legjobb szándékkal igyekeztek minket hitre nevelni. Ma már tudom, hogy a templomba járásom inkább egy megszokott vallásos cselekedet volt, mint igazi kapcsolat Istennel. Férjhez mentem, három lányunk született, gyermekeimet is igyekeztem istenhitre nevelni.

Életem során többször voltak nehéz időszakaim, legutóbb a Covid-korlátozások alatt voltam nagyon rossz lelki és testi állapotban. Talán ezek is hozzájárultak a gyengeségemhez. Egy barátunk halála kapcsán érzett fájdalomban az Úr megtalált minket: lányom akkor tért meg, akkor kezdtük el igazán megismerni Jézust, az Igét, a Szentírást, s felismerni bűnös voltunkat. Naponta egy kis online közösséggel összejöttünk bibliát olvasni. Hónapokba telt, mire picit is fogékonyabb lettem Isten Igéjére.

Lányom először egy kis közösségbe járt, be is merítkezett, hívogatott engem is, de nem igazán éreztem a lelkesedést, hogy menjek vele. Később rátalált a Wessire, ahol kezdettől fogva otthon érezte magát. Ide is hívott minden alkalommal, de csak néha-néha jöttem. Eleinte úgy éreztem, nem vagyok ide való, de lassan minden megváltozott bennem, azóta nagy örömmel jövök a gyülekezeti alkalmakra. Az egyik alkalmon megszületett bennem a döntés, hogy befogadom Jézust a szívembe, elfogadtam Isten kegyelmét. Innentől kezdtem érezni, hogy az élő Istennel vagyunk közösségben. Az Ige alapján is úgy érzem, hogy megtérésemet, hálámat Jézus felé a bemerítkezéssel is szeretném megpecsételni, mások előtt is vallást tenni arról, hogy Krisztust szeretném követni teljes szívből, meghalni a bűnös voltomnak, s újjászületni Jézus által az Ő nevében. Erre készülök most.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Gyermektáborunkról

Gyermektáborunkról

Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a […]

Tartalom megosztása
Szeretet költözött a szívembe

Szeretet költözött a szívembe

Nem keresztény családba születtem, és nem is kaptam semmiféle tanítást, iránymutatást Istenről. Elvált szülők gyermeke vagyok, és ennek nehézségeivel együtt nőttem fel. Ennek ellenére most már tudom, hogy az Úr egész eddigi életemben mellettem volt, […]

Tartalom megosztása
Istenre bíztam életem

Istenre bíztam életem

Keresztyén családban nőttem fel, úgyhogy már kiskoromtól hallottam a tanításokat és történeket a bibliából. De sokáig nem hittem, hogy Isten létezik. Sokszor imádkoztam, hogy adjon egy jelet. Persze Isten végig ott volt az életemben, mindig […]

Tartalom megosztása