Házas-hétvége

Házas-hétvége

Harmadik alkalommal gyűltek össze a gyülekezet házaspárjai az immár hagyományosnak mondható Házas-hétvégére. Idén május végén, Parádfürdőn az Erzsébet Park Hotelben és az azt körbeölelő természetben tölthettük el közösen a teljes hétvégét gyülekezetünk lelkipásztorával és feleségével együtt. Tizennégy pár érkezett – volt, ki a gyermekeivel együtt – a Mátrába, hogy tanulhassunk egymástól és Istentől, építve házasságunkat. Volt, aki nagyon friss házasként vett részt az alkalmakon és volt, aki több évtizedes boldog házasságként. 

Minden nap közös alkalmakra gyűlhettünk össze, amelyek során Házas-páros csapatként a tapasztaltabb házaspároktól hallgathattunk előadást, részt vehettünk vitaindító beszélgetésekben, együtt imádkozhattunk vagy közösen dicsőíthettük Istent. Az alkalmakon kívül is sok lehetőség nyílt tapasztalatcserére, mélyebb beszélgetésekre akár egy-egy közösen szervezett kirándulás, séta során, de a napi étkezések is jó alkalmat szolgáltak erre. 

A pénteki alkalmat János, lelkipásztorunk egy Igei üzenettel nyitotta meg, majd különböző ön- és társismereti játékok által kerülhettek a házaspárok egymáshoz közelebb. A szombati napon gyülekezetvezetőnk, Herjeczki Kornél és felesége, Anna tartottak előadást, ők saját élettapasztalataikat osztották meg velünk. Az esti alkalom során a már gyermekes házaspárok és a még nem gyermekes házaspárok két csoportra osztva, különféle aktuális témát körbejárva beszélgethettek, ki-ki a saját véleményét, tapasztalatait megosztva. A vasárnap délelőtti alkalom előtt, gitárszó mellett a résztvevők együtt dicsőíthették Istent, amelyben hatalmas erő volt és az egész hétvégét áthatotta. Utána a vélhetően mindenkinél előforduló különbözőségekről hallhattunk előadást és arról, hogyan lehet ezeket békés úton megoldani vagy akár erőforrássá alakítani. 

Balog-Szegedi Virág

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Gyermektáborunkról

Gyermektáborunkról

Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a […]

Tartalom megosztása
Rendelkezés adónkról

Rendelkezés adónkról

Minden adófizetőnek lehetősége van arra, hogy évente az adójából 1+1 százalékot az általa meghatározott egy-egy kedvezményezett javára juttasson. A rendelkezés nem kötelező, de aki élni kíván ezzel a lehetőséggel, annak rendelkezőnyilatkozatot, nyilatkozatokat kell adnia. Rendelkezési […]

Tartalom megosztása
Látogatás Kiskőrösön

Látogatás Kiskőrösön

Január 10-én Kiskőrösön az idősek otthonában meglátogattuk Gajdics Györgyné és Nagyné Bencsik Julika testvérünket. A találkozás nekünk mindig ünnep – mondták és nagy szeretettel érdeklődtek a gyülekezet és különösen az ifjúság iránt. Elmondták, hogy minden nap imádkoznak a gyülekezetért, […]

Tartalom megosztása