Verseny a hervadhatatlan koszorúért 

Verseny a hervadhatatlan koszorúért 

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. (1Kor 9:24-27)

Olimpia van. Minap a kerékpárosok időfutamát néztem. Ezt úgy kell elképzelni hogy a versenyzők egyedül mennek a kijelölt pályán, mindent kiadnak magukból, és aki a leggyorsabb, az nyer. Eső volt és a pályán lévő összesen öt kanyar többüknek is feladta a leckét. Nagyon sokan elestek, volt, aki többször is. Ahogy az egyikük feküdt a földön és fogta a fejét, azon gondolkodtam hogy ő legalább az elmúlt négy évet, de valószínűleg  inkább az egész életét arra tette fel hogy majd egyszer, egy olimpián egy nagyon jó eredményt érjen el. És biztos, – még ha visszaülve folytatni is tudja a versenyt – nem fogja már azt a helyezést elérni, amire egyébként az időjárási körülmények és maga a bukás nélkül képes lett volna. Nem hoztak ki magából azt ami benne volt. És nem is biztos hogy ott lehet a következő Olimpián. Elúszott a lehetőség, amiben nagyon sok energia, nagyon sok erőforrás, nagyon sok odaszánás, nagyon sok önmegtartóztatás volt, és most a Párizs utcáinak macskakövein szétszóródott mind. 

Azon gondolkodtam, ahogy ezt néztem, hogy mekkora dolog a kegyelem. Mert néha mi is padlóra kerülünk, néha mi is elrontunk dolgokat. Néha a körülmények, néha a saját döntéseink, néha pedig a kettő összejátszása következményeképpen nem úgy élünk ahogy azt elképzeltük, nem úgy futjuk be a pályát, ahogy az a tervben volt – akár Istenében, akár a sajátunkban. A kegyelem azt jelenti, hogy holnap ismét indulhatunk a versenyen, hogy nem négyévente van egyszer, vagy az életünkben van egyszer erre lehetőség, hanem újra felülhetünk arra a képzeletbeli kerékpárra és ismét megpróbálhatjuk.

És az már rajtunk múlik hogy amikor másodszorra, harmadszorra, netán századszorra futunk neki ugyanannak a kanyargós és csúszós pályának, akkor hol, milyen tempóban megyünk, hogyan vesszük a kanyarokat, mennyire vagyunk óvatosok a felkészülés során, mennyire figyelünk oda magunkra és hozunk olyan döntéseket amelyek rövid távon nem tűnnek annyira kellemesnek, de hosszú távon nagyon nagy jutalommal járnak .

A mi versenyünk tart. Nem tudjuk meddig, de amíg tart, minden reggel újraindul. Az Ő szeretete mindennap megújul.

Kübler Dániel

Tartalom megosztása

You Might Also Like

Üldözött testvéreinkért

Üldözött testvéreinkért

Akikre nem volt méltó a világ… (Zsid 11:38) Ma Magyarországon ritkán szembesülünk az üldözött keresztények gondolatkörével, mert vagy a Terror Háza múzeumába zárjuk őket, vagy ha mai hírekben hallunk róluk, akkor a nagy távolság nyújt […]

Tartalom megosztása
A közösség csodája

A közösség csodája

Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy […]

Tartalom megosztása
Hét lépés Isten felé

Hét lépés Isten felé

Első lépés Elcsendesülés. Rövidülnek a nappali fények és körülöttünk egyre nagyobb lesz a homály. Csendben és hűségesen várakozunk. Ki harminc, ki ötven, ki nyolcvan éve. Várjuk az Urat. És nem tudjuk, hogy meddig kell még várnunk. […]

Tartalom megosztása