Támogasd egyházunkat és gyülekezetünket adód 1+1 százalékával

Támogasd egyházunkat és gyülekezetünket adód 1+1 százalékával

Miért várnád meg a májusi határidőt? Ha teheted, miért ne tennél jót? Mi rendelkezünk arról, hogy az egyébként már levont adónk 2%-át mire fordítsa az állam. Döntsünk! Kérjük barátaink, szomszédaink, munkatársaink segítségét is, amennyiben készek közösségünk szolgálatának javára rendelkezni.

Fontos, hogy az 1+1 százalék felajánlása nem adomány, hanem rendelkezés arról az összegről, amit az állam már levont az adónkból. A felajánlók csupán arról döntenek, melyik egyházé és civil szervezeté legyen ez az összeg. Ha nem rendelkezünk erről, akkor is felhasználják az államháztartásban.

Bárki rendelkezhet adója 1+1 százalékáról, aki 2024-ben adóköteles jövedelmet kapott, és erről jövedelemadó-bevallás készül, és megfizeti a kiszabott adót. Fontos! Ha a magánszemély bevallásban fizetendő adója 0 forint (például egyes adókedvezmények miatt), az egyházak részére még ebben az esetben is szükséges rendelkeznie, mivel az egyházak – az 1 százalékon túli – kiegészítő állami támogatása a rendelkezők száma (és nem a felajánlott összeg nagysága) alapján történik.

Ha tavaly, vagy még korábban a baptista egyház javára rendelkeztél, úgy az 2025-ben és utána is érvényes, nem kell új nyilatkozatot erről kitölteni. Viszont a civil szervezetek számára minden évben külön rendelkezni kell.

Gyülekezetünk a gyülekezeti tagjaink által alapított Lídia Gyermekotthon Alapítvány támogatását javasolja.

Adószám: 19676023-1-42

Az alapítvány számára felajánlott 1 százalékok teljes összegét a balatonszabadi gyülekezeti ház korszerűsítésére fordítjuk.

Mi a teendő?

Az szja 1+1 százalékáról a legegyszerűbben online tudsz rendelkezni.nlapra Így töltsd ki a nyilatkozatot:

– Az Ügyfélkapu+ vagy a Digitális Állampolgárság Programban belépés után kattints a kék mezőben látható NYILATKOZOM feliratra.
– Az adatlap alján található a Rendelkezés technikai számos kedvezményezett részére szakasz.
– Írd be Technikai számunkat: 0286, vagy a felkínált keresőbe írd be a MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ nevét.
– Ezután csak kattints a TOVÁBB A BEADÁSHOZ gombra, majd a következő oldalon a BEADÁS gombra. Ilyen egyszerű.

Ha vállalkozó vagy, az egyház technikai számát és a választott baptista szervezet adószámát küldd el könyvelődnek! 

Papír alapú rendelkezés esetén:

– A nyomtatványra írd rá az adóazonosító jeledet!
– Írd rá a Magyarországi Baptista Egyház technikai számát: 0286! Ugyanezen a lapon a + 1% felajánlásához írd be az általad választott civil szervezet adószámát!
– Tedd bele a borítékba, és zárd le!
– Írd rá a borítékra az adóazonosító jeledet!
– Írd alá a borítékot a leragasztáson!
– A lezárt borítékokat juttasd el a NAV-hoz postán, a NAV bármelyik igazgatóságának címére feladva, vagy személyesen a NAV bármelyik igazgatóságára.


Nyilatkozat kitöltése online

Nyomtatható nyilatkozat letöltés

Határidők

Február 25.
Az egyéni vállalkozók eddig a napig vallhatják be és fizethetik meg az adójukat. Fontos tudnivaló, hogy ha valaki elfelejt rendelkezni az adója egy százalékáról, akkor azt május 21-ig megteheti – akkor is, ha egyébként egyéni vállalkozóként az adóbevallása határideje három hónappal korábban, február 25-én jár le.

Március 15.
A KAÜ azonosítóval rendelkező magánszemélyek március 15-től megtekinthetik a személyijövedelemadó-bevallási tervezetet.

Május 10.
Ha a munkáltató készíti el az adóbevallást, eddig a napig lehet átadni a rendelkezést tartalmazó borítékot.

Május 20.
Az szja-bevallás és az 1+1% felajánlásának végső határideje! Amennyiben sem a bevallás részeként, sem a munkáltató útján nem rendelkezett, lehetősége van arra, hogy a rendelkező nyilatkozatokat egy lezárt, adóazonosító jelével ellátott borítékban, postán vagy személyesen juttassa el az adóhatósághoz.

Tartalom megosztása

You Might Also Like

Halld meg, Izráel…

Halld meg, Izráel…

Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: »Melyik a legelső az összes parancs közül?« Jézus így felelt neki: »Az összes parancs közül a legelső […]

Tartalom megosztása
Üldözött testvéreinkért

Üldözött testvéreinkért

Akikre nem volt méltó a világ… (Zsid 11:38) Ma Magyarországon ritkán szembesülünk az üldözött keresztények gondolatkörével, mert vagy a Terror Háza múzeumába zárjuk őket, vagy ha mai hírekben hallunk róluk, akkor a nagy távolság nyújt […]

Tartalom megosztása
Gyermektáborunkról

Gyermektáborunkról

Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a […]

Tartalom megosztása