Megnyílt a Belsőudvar

Megnyílt a Belsőudvar

Új csoport indult a Wessi Facebook-oldalán.

Aki részt vett azon a rendhagyó, online megtartott gyülekezeti órán, amelyet pár hete tartottunk, hogy közös döntésre jussunk a gyülekezet táborvásárlásával kapcsolatban, megtapasztalhatta a viszontlátás örömét. Az örömöt, hogy látjuk egymást, egymás arcát ismét, maszk nélkül – ha csak telefonokon vagy számítógépeken keresztül is. Ez az öröm átsütött még a képernyőkön is, egy pillanatra feledtetve, milyen régen találkoztunk személyesen. Mintha csak újra a belső udvar telt volna meg élettel, úgy ahogy az istentiszteletek után mindig szokott.

Reményeink szerint hamarosan újra találkozhatunk a Wesselényi utcában. De addig is, próbáljuk megtartani a gyülekezeti tanácskozáson újra megtapasztalt, a pandémia előtt pedig oly sokszor átélt örömöt, a közösség, az együttlét örömét!

Ezért indítjuk el a Belsőudvar nevű Facebook-csoportot, ahova szeretettel várunk mindenkit, aki online istentiszteleteink rendszeres látogatója.

Ebben a virtuális belső udvarban próbálunk majd olyan dolgokról beszélgetni, amiről egyébként szoktunk egy-egy alkalom után. Az igehirdetéshez kapcsolódóan lesznek kérdések, felvetések, ezekre lehet kommentekben válaszolni, például, hogy kinek mit adott a vasárnapi tanítás. Megjelenhetnek olyan olvasmányok, amiket az igehirdetők javasolnak az elmélyüléshez a tanítás témájában. És akár itt jelenhetnek meg olyan információk is, amiket csak szűkebb közösségünkkel osztanánk – például a belső udvaron, ha találkozhatnánk…

Reméljük, hogy a még előttünk álló elzártságban töltött időben alkalmas hely lesz arra, hogy találkozzunk és egy kicsit lássuk, halljuk, olvassuk egymás gondolatait!


A Facebookon a „belsőudvar” szóra keresve könnyen megtalálható a zárt csoport, de a hírlevélre feliratkozottaknak elküldjük a linket is. A jelentkezéseket egyenként hagyjuk jóvá, ez esetenként kis időbe telhet.

Tartalom megosztása

You Might Also Like

Támogasd egyházunkat és gyülekezetünket adód 1+1 százalékával

Támogasd egyházunkat és gyülekezetünket adód 1+1 százalékával

Miért várnád meg a májusi határidőt? Ha teheted, miért ne tennél jót? Mi rendelkezünk arról, hogy az egyébként már levont adónk 2%-át mire fordítsa az állam. Döntsünk! Kérjük barátaink, szomszédaink, munkatársaink segítségét is, amennyiben készek […]

Tartalom megosztása
Halld meg, Izráel…

Halld meg, Izráel…

Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: »Melyik a legelső az összes parancs közül?« Jézus így felelt neki: »Az összes parancs közül a legelső […]

Tartalom megosztása
Üldözött testvéreinkért

Üldözött testvéreinkért

Akikre nem volt méltó a világ… (Zsid 11:38) Ma Magyarországon ritkán szembesülünk az üldözött keresztények gondolatkörével, mert vagy a Terror Háza múzeumába zárjuk őket, vagy ha mai hírekben hallunk róluk, akkor a nagy távolság nyújt […]

Tartalom megosztása