Alkalmak, Kiemelt, Rendszeres alkalmak
Legfrissebb tartalmak
Gyermekpercek (02.07.) – Építkezés
„…épüljetek fel lelki házzá…” – Péter első levele (2:5) Kedves Gyerekek! Az aranymondáshoz kapcsolódóan közös építkezésre hívunk benneteket! Építsetek egy házat fa kockákból, legóból vagy más építőjátékból, vagy akár gyurmából, papírból, vagy gyufából is. Ha […]
Imaáhítat 2021. február 7.
Kérjünk erőt és készséget ahhoz, hogy egységet munkálók tudjunk lenni az élet minden területén! A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint… Pál levele a […]
Az istentisztelet új formája – részletek
Ahogy azt korábban már jeleztük – érzékelve, hogy testvéreink között többen vannak, akiknek a járvány hosszú hónapjai, súlyos elzártságot, nagy nagy nehézséget jelentenek – úgy döntöttünk, hogy februártól a vasárnapi alkalmakat új formában tartjuk meg. […]
A Wessi újra a gyermekeké!
Sok kihívást hozott a keresztyén gyülekezeteink számára a világjárvány, nagyon sok – korábban jól működő – szokást és találkozási formát kellett egyik pillanatról a másikra elhagynunk. A gyülekezet életében az alapítás óta fontos helyet elfoglaló […]
Az istentisztelet új formája a Wessiben
Érzékelve, hogy testvéreink között többen vannak, akiknek a járvány hosszú hónapjai – a technikai lehetőségek ellenére – nagyon súlyos elzártságot jelentenek, úgy döntöttünk, hogy februártól a vasárnapi alkalmakat új formában, kevert, úgynevezett hibrid istentiszteleti formában […]
Kübler János – A kereszténység alapjai – Az emberi kapcsolatok szépsége
Igehely: I. Móz. 1. 26-28., 31. Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette […]
Gyermekpercek (01. 31.) – 133. zsoltár
„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!”