Nemrég egy különleges élményben volt részem: egy nap leforgása alatt betekintést nyerhettem öt nagy világvallás istentiszteletébe. Reggel egy keresztény konferencia szívet melengető záró alkalmán vettem részt, délután és este pedig ellátogathattam egy muszlim mecsetbe, egy buddhista és egy hindu templomba valamint végignéztem egy tradicionális kínai taoista szertartást.
Soha ilyen erővel nem hatott rám, hogy mit is jelent, hogy Istenünk élő Isten, akivel élő kapcsolatban lehetünk, aki nemcsak szent helyeken van jelen, hanem Szentlelke által bennünk él. Új megvilágításba került az is, hogy Istenünk maga a szeretet. Nem csak arról van szó, hogy Isten szeret, (bár ez már önmagában is páratlan gondolat a többi „istenhez” képest), hanem, hogy ő maga a szeretet. A szeretet ott nyer értelmet, ahol kapcsolat van, és a szeretet lényege, hogy másikat helyezi középpontba saját maga helyett. Emiatt Istenünk „nemcsak” Teremtőnk, Megváltónk és Éltetőnk, hanem az ő léte és milyensége a kapcsolatainkra nézve is mintául szolgál. Ő önmagában meg tudja élni a szeretetet, mert nincs egyedül: az Atya, a Fiú és a Szentlélek már a világ teremtése előtt szeretetkapcsolatban élt. A teremtés végül is nem más, mint a három-egy Isten szeretetének kiáradása. Az embert férfinak és nőnek teremtette, így Isten képmása nem az „egyén” lett, hanem a kapcsolatokban élő „mi”. Ősszüleink azonban okosabbak akartak lenni Istennél, és azóta az emberi kapcsolatokat az őszinteség helyett a vádaskodás, a másikközpontúság helyett az önzés és a másik felemelése helyett annak leuralása jellemzi. Ádám és Éva kapcsolatának ez a drámai átalakulása egyenesen vezetett gyermekeik testvérgyilkosságáig, és azóta mintha a történelem ismételné magát a családi viszályokon át a világháborúkig.
Nagyon hálás vagyok, hogy Isten miután kiűzte ősszüleinket a paradicsomból, nem hagyott minket magunkra, és ebben az igazságtalan világban erőt meríthetünk abból a reménységből, hogy ő megígérte, hogy egyszer mindent újjá teremt, és a Bárány menyegzőjén egy ünneplő sokaság lesz majd jelen, akik között újra helyreáll a bűn nélküli életet jellemző tökéletes szeretetkapcsolat.
De mi van addig? Egy-egy család, házasság, szülő-gyerek viszony, barátság, társasházi-, vagy akár egy gyülekezeti közösség is megromolhat annyira, hogy az már szinte maga a pokol. Ugyanakkor mindezek lehetnek – legalább néha – olyan jók is, hogy a mennyei menyegző előízét adják. Mitől függ az, hogy melyik valósul meg körülöttünk? Nehéz erre válaszolni. Egy azonban biztos. Jézus a sóhoz hasonlította követőit, akik a saját környezetükre hatással vannak. Azaz, nagyon sok múlik rajtunk, hogy kapcsolataink milyenek, és főleg, hogy hatásunkra milyenné válnak. Érdemes tehát az isteni mintát elővenni, és azt a néhány helyet, ahol erről szól a Biblia csodálattal egy életen át tanulmányozni. Milyen is a Szentháromságot jellemző kapcsolati minta? Szeretet, egység különbözőség és alárendeltség, mely az Atya-Fiú-Szentlélek Isten világában tökéletesen megfér egymással. Na ez az, amit mi nem értünk, mert mi csak a bűn által megrontott világunkban ilyeneket szoktunk kérdezni, hogy „Ki uralkodik egy kapcsolatban?” Pedig már a kérdés is rossz, mert az isteni minta szerint az úr egyben szolga…
Így február elején, a házasság hete környékén az előbbi, minden kapcsolatra igaz kérdés a férj-feleség viszonyára vonatkozóan kerül a középpontba. Ki viseli a kalapot? Ha viszont ebben a kérdésben is az isteni mintát keressük, akkor megfontolásra ajánlom C. S. Lewis gondolatait a férfiúi tekintéllyel kapcsolatosan, miszerint a családban a férjnek kell a koronát viselnie, de az nem lehet más, mint a feleségéért és a családjáért vállalt töviskorona.
Herjeczki Kornél
Felhasznált irodalom:
Ellis Potter: 3 elmélet a mindenségről
C. S. Lewis: A szeretet négy arca
