Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet
Március 17. – „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”
„A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt.A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, […]
Isten dicsőítése
A gyülekezeti zenélést, éneklést már megtérésem előtt is gyakoroltam, ám Isten szívből jövő dicsőítése, a valódi szolgálat csak pár éve része igazán az életemnek. De hálát adok az Úrnak, hogy nem hagyott benne abban a […]
Március 16. – Isten tökéletes ajándékai
A legutóbbi, csütörtöki bibliaórán Máté 14:22-36 volt az alapige és azóta is, sőt egyre erőteljesebben visszhangoznak bennem Isten üzenetei, ezt írom le nektek. „Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte […]
2020. 03. 16. – Mit spájzoljuk be…
Sok veszély leselkedik a nehéz időszakokban a kapcsolatainkra is. Mit spájzoljuk be a válság idején, hogy a kapcsolatunk is túlélje? Ebben a témában jelentkezik élő adással Mihalec Gábor lelkipásztor és családterapeuta. Az interneten követhető videóban […]
Imaházunk zárva tart
A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt imaházunkban alkalmaink elmaradnak, istentiszteleteinken online közvetítjük. A kényszerű fizikai elszigeteltség heteiben esti imaközösségre is hívjuk a testvéreket. Imádkozzunk „együtt”, otthon, közösségként is minden nap 20 és 21 óra között! […]
A közös imádság ereje
A koronavírus-járvány miatti rendkívüli körülmények között következő időszakban várhatóan nem nagyon lesz lehetőségünk a személyes találkozásra, együtt imádkozásra. Ugyanakkor, a ránk váró nehéz időszakban különösen fontos, hogy ne csak egyénenként, hanem összetartó közösségként is Isten […]
Heizer Tamás – Máté 6:14-15
Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. Máté 6:14-15
Rendkívüli istentiszteleti rend
2020. március 15-től kezdődően Kedves Testvérek! Csütörtök reggel a Magyar Közlönyben megjelent az a kormánydöntés, mely szerint tilos a 100 főnél nagyobb létszámú beltéri rendezvények megtartása. Míg a szerdai nap során ez még csak ajánlás […]
Imaáhítat 2020. március 15.
Imatéma: Adjunk hálát a szabadság minden formájáért! Imádkozzunk, hogy a lelki szabadságot mindegyiknél többre értékeljük! Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. János 8:36
Karjaid közt otthon vár [video]
Szimfonikus Istentisztelet 2019 (7/11)Musica Sonora Kamarazenekar és a Körúti Baptista Gyülekezetek KórusaWesselényi utcai Baptista Gyülekezet – 2019.11.17. Zene: Rend Collective (hangszerelés: Somogyi Zsigmond)Szöveg: Hunyadi TamásSzólót énekel: Ács Dominika, Koncsárd BalázsVezényel: Somogyi Zsigmond „Hogy bízhattál rám […]
