Olvadás

Olvadás

A régifajta hűtőszekrények leolvasztása a háziasszonyok egyik, időről időre elvégzendő feladata. Nem tudom, ki hogy van vele, de az előre betervezett feladat sokszor megvárja a másnapot, a jövő hetet, sőt… Halogatjuk, amíg csak lehet.

De egyszer muszáj nekikezdeni. Kezelhetetlenné válik a helyzet, egyre kisebb a hely és nagyobb a káosz. Azután megszületik az elhatározás, történhet akármi, ma nekiállok… – és ekkor jön a neheze. A fagy, a hideg, a kővé vált vízréteg nem mozdul. Jön a jégkaparó, talán a nagykés is, de a jég kemény, nem enged.

Mi segít ilyenkor? Egy kis meleg levegő, és a türelem. A várakozás, és a meleg csodát tesz, leolvad a fölösleges jég, előkerülnek a jól elrejtett finomságok, és kiderül, hogy még hely is marad.

Néha „bejegesednek” a kapcsolatok is. Nehéz hozzákezdeni a rendezéshez. Talán megoldódik magától, reménykedünk. De mit tehetünk, ha mégsem? Hozhatjuk vélt vagy valós igazunk éles, kalapácsként sújtó szavait, büntethetjük, oktathatjuk a másikat. Remélhető így olvadás? 

Mi lenne, ha elkezdenénk egy kicsit „melegíteni”, másként, jobban szeretni a kritikus helyzetekben? Ha engednénk, hogy Krisztus elengedő szeretete túláradjon rajtunk keresztül, és átmelegítené a kihűlt kapcsolatainkat? Lehet, hogy sok érték napfényre kerülne és maradna hely még sok közös élménynek, örömnek, áldásnak.

Nem lenne érdemes egy próbát tenni?

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Megteheti

Megteheti

Ha megkérdeztem volna az embereket, hogy mit szeretnének, azt mondták volna, hogy gyorsabb lovakat – mondta Henry Ford, miután forradalmasította az autógyártást és értékesítést. Gyakran mi is így gondolkodunk. Céljainkat, cselekedeteinket nagy mértékben befolyásolják tapasztalataink, szokásaink […]

Tartalom megosztása
Jézus mennybemenetelének napja

Jézus mennybemenetelének napja

Kicsit elbújik a nagy ünnepek között a mai, ami idén változékony idő közepette érkezett el hozzánk. De az időjárástól eltekintve is sok bizonytalanság vesz minket körül. Elég, ha csak a szomszédban zajló háború híreire gondolunk. […]

Tartalom megosztása
70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása