A régifajta hűtőszekrények leolvasztása a háziasszonyok egyik, időről időre elvégzendő feladata. Nem tudom, ki hogy van vele, de az előre betervezett feladat sokszor megvárja a másnapot, a jövő hetet, sőt… Halogatjuk, amíg csak lehet.
De egyszer muszáj nekikezdeni. Kezelhetetlenné válik a helyzet, egyre kisebb a hely és nagyobb a káosz. Azután megszületik az elhatározás, történhet akármi, ma nekiállok… – és ekkor jön a neheze. A fagy, a hideg, a kővé vált vízréteg nem mozdul. Jön a jégkaparó, talán a nagykés is, de a jég kemény, nem enged.
Mi segít ilyenkor? Egy kis meleg levegő, és a türelem. A várakozás, és a meleg csodát tesz, leolvad a fölösleges jég, előkerülnek a jól elrejtett finomságok, és kiderül, hogy még hely is marad.
Néha „bejegesednek” a kapcsolatok is. Nehéz hozzákezdeni a rendezéshez. Talán megoldódik magától, reménykedünk. De mit tehetünk, ha mégsem? Hozhatjuk vélt vagy valós igazunk éles, kalapácsként sújtó szavait, büntethetjük, oktathatjuk a másikat. Remélhető így olvadás?
Mi lenne, ha elkezdenénk egy kicsit „melegíteni”, másként, jobban szeretni a kritikus helyzetekben? Ha engednénk, hogy Krisztus elengedő szeretete túláradjon rajtunk keresztül, és átmelegítené a kihűlt kapcsolatainkat? Lehet, hogy sok érték napfényre kerülne és maradna hely még sok közös élménynek, örömnek, áldásnak.
Nem lenne érdemes egy próbát tenni?
