A tanulásról

A tanulásról

Az ember tanulásra teremtett lény. A minket körülvevő világ pedig olyan, mint egy hatalmas rejtvény. 

Ha jól számolok, több mint huszonhárom évet töltöttem iskolapadban, és körülbelül ugyanennyit a katedrán. Az utóbbi évtizedben pedagógiát oktatok leendő tanároknak. Így persze ismerek jó néhány elméletet, modellt, amellyel a tudomány megpróbálja leírni a tanítás-tanulás folyamatát. Azt is tudom, hogy a mai kor gyors változásai egészen új követelményeket teremtettek a tanulással és az iskolával szemben: megjelent például az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) eszméje, ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a tanulást soha nem lehet befejezni.

De nincsen ebben semmi új. Életünk első pillanatától az utolsóig folyamatosan tanulunk. A tanulás az idegrendszerünkben kialakuló tartós változás, amely új ingerek és információk hatására megy végbe, és amely kölcsönhatásban áll mindazzal, ami korábban leképeződött benne. Csodálatos és rejtélyes folyamat ez, amely csak életünk utolsó pillanatában ér véget.

Az ember tehát tanulásra teremtett lény. A minket körülvevő világ pedig olyan, mint egy hatalmas rejtvény. Az embert, akit a teremtő Isten a saját képére formált, szelleme alkalmassá teszi és arra indítja, hogy ennek a világnak a megismerésére és megértésére törekedjen, hogy életében az egyes ember és története során az emberiség ennek a rejtvénynek a megfejtésén, Isten szándékának, az Ő igazságának megértésén dolgozzon.

Mindenki más szálon indul el, más és más elágazásokhoz jut, ki messzebb, ki csak néhány lépésnyire. Ki a természet jelenségeit és csodálatos összefüggéseit, ki a társadalmat, ki magát az emberi jelenséget, ki pedig Isten igazságát és kinyilatkoztatását kutatja, de bármelyik területre is tekintünk, a tanulás az útja ennek a folyamatnak. És ezen az úton segítők, vezetők, mentorok kísérik a felnövekvőket és a felnőtteket: a tanítók.

A kétszer huszonhárom év tapasztalata meggyőz arról, hogy az egyik legnagyszerűbb dolog a tanítás, a tudás, a kultúra továbbörökítése, az általunk nevelt generációk segítése, hogy a Rejtvény megfejtésében és az Igazság útján minél messzebb jussanak.

Körmendy Zsolt

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Pünkösd után

Pünkösd után

Még fülünkben csenghetnek a pünkösd igéi: Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna. (Lk 12:49) Így igaz, bárcsak lángolna már kihűlt szívünkben a Szentlélek megelevenítő, új életet teremtő, megszentelő […]

Tartalom megosztása
Megteheti

Megteheti

Ha megkérdeztem volna az embereket, hogy mit szeretnének, azt mondták volna, hogy gyorsabb lovakat – mondta Henry Ford, miután forradalmasította az autógyártást és értékesítést. Gyakran mi is így gondolkodunk. Céljainkat, cselekedeteinket nagy mértékben befolyásolják tapasztalataink, szokásaink […]

Tartalom megosztása
Jézus mennybemenetelének napja

Jézus mennybemenetelének napja

Kicsit elbújik a nagy ünnepek között a mai, ami idén változékony idő közepette érkezett el hozzánk. De az időjárástól eltekintve is sok bizonytalanság vesz minket körül. Elég, ha csak a szomszédban zajló háború híreire gondolunk. […]

Tartalom megosztása