Június közepén indul az igazi nyár, a vakáció a gyermekek életében. A szülők ilyenkor tele vannak kérdéssel: hogyan töltse leginkább hasznosan és biztonságban a gyerek a szünidőt? Kit lehet bevonni a felügyeletbe, hiszen nem mindenki tudja magát szabaddá tenni a nyárra, milyen táborokba lehet elengedni a lurkókat és mit enged meg a családi költségvetés?
Emlékszünk a saját gyerekkorunkra? A nyár mintha kétszer olyan hosszú évszak lett volna, mint a tél vagy éppen az ősz. Ráértünk, nem kellett sietni sehova, az idő nem múlt, hanem hömpölygött körülöttünk, amikor már ötödszörre olvastuk el az Egri csillagokat, vagy a Winnetou-t. Arra keltünk föl, hogy a nagyi sütötte linzer illata beszivárgott a szobába, mire kikeltünk az ágyból már ott gőzölgött az asztalon és az unokatestvéreinkkel végeláthatatlan társasjátékozásokat csaptunk, a focizás és a réten, patakparton mászkálás órákon át mindennapos volt. Mit csináltunk? Töltöttük a lelkünket boldogsággal. Meghallgattuk ötvenedszerre Mózes vagy József történetét a nagyapánktól és egy életre belénk vésődtek a tanulságai, láttuk őket este az ágyuk elé térdelve imádkozni, akkor gyorsan abba is hagytuk az üvöltözést. Aki olyan szerencsés volt, hogy dugig töltötte magát a nyugodt és boldog együttlétekkel, nagy eséllyel boldog és terhelhető, kiegyensúlyozott felnőtté ért. Messze nem az anyagiakon múlt mindez.
Kívánom minden gyereknek, hogy ezen a nyáron buzgón töltse fel magát szeretettel, a szép iránti fogékonysággal, és minden felnőttnek is kívánom, hogy töltődjön, hiszen az évek során rendkívül sok fogy a gyerekkori erőből. Van honnan merítenünk, aki adja, annak végtelen tartalékai vannak, önzetlenül kínálja a sokat érő ajándékait.
Mikes Kriszta
