Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tudományával, a közösséggel, a kenyér megtörésével és az imádkozásokkal. Minden lélekben félelem támadt. Sok csoda és jel történt az apostolok által. Mindazok, akik hittek, mindenüket közösen egy helyen tartották, szerzeményeiket és vagyonukat eladták, és mindenkivel megosztották, ahogy kinek-kinek szüksége volt rá. Amellett naponként egy indulattal állandóan a szent helyen tartózkodtak; házanként kenyeret törtek, ujjongó és egyszerű szívvel részesedtek az eledelben, magasztalták Istent, és kedvesek voltak az egész népnek. Az Úr pedig azon a helyen naponta csatolt az eklézsiához megmenekülőket. (ApCsel 2:42-47 – Csia Lajos fordítása)
Ma reggel, ahogy ezeket a sorokat olvastam, másképp olvastam, mint eddig. Amikor a Cselekedetek könyvét olvassuk és tárgyaljuk, bizonyos részeknél (mint például itt is) hívő testvéri körben is előfordul, hogy a szánk szélén enyhe mosollyal, néha picit cinikusan hivatkozunk arra,hogy „hát azokban az időkben, abban a társadalomban, az Úr közelében, az akkori apostolok mellett stb.” persze, hogy történhettek így is a dolgok, de a mai fejlett világban, a mi társadalmunkban, a fejlett tudomány időszakában ezek már számunkra nem annyira élhetőek és aktuálisak.
– kitartóan foglalkoztak az apostolok tudományával, a közösséggel, a kenyér megtörésével és az imádkozásokkal
– megosztották, ahogy kinek-kinek szüksége volt rá
– ujjongó és egyszerű szívvel részesedtek az eledelben, magasztalták Istent
– kedvesek voltak az egész népnek
– az Úr pedig naponta csatolt az eklézsiához megmenekülőket
Ezekben a napokban, amelyekben az élet új kihívások elé állított bennünket, úgy látom, hogy ezek a kiemelt igerészek a mindennapjaink lényeges és meghatározó részévé válhatnak. A szűkülő élettérben, amit hetek óta tapasztalunk, Isten hív bennünket azoknak a mennyei igazságoknak az átvételére, megértésére, megélésére, amelyek ilyenkor értékelődnek fel igazán, mert a nehézségben értjük meg, hogy az apostolok tanításai, Isten igéje élő és ható, Szellem, kenyér, győzelmet arató kard! Talán ilyenkor még inkább megélhetjük annak a csodának a mélységét, hogy milyen a házunk népével közösségben lenni, együtt, a mi Megváltónk jelenlétében, élvezve a közös imádságok áldásait, például a 91. Zsoltárt olvasva.
A második kiemelésben az egymásra figyelésre hív a Szentlélek! A gyakorlatban, a gyülekezetben ez úgy működhet jól, ha a kisebb sejtek, akik egyébként is tudnak egymás dolgairól, megosztják egymással életük örömeit és terheit, bizalmuk van egymás felé, közös szolgálatban állnak, az egymásért való imádságon kívül érdeklődőek, még inkább egymás felé ezekben a napokban, hetekben. Másrészt bizalommal keresik a gyülekezet vezetőit a felmerülő problémákkal, terhekkel. Igyekezzünk, testvérek, tudni egymásról és segíteni egymásnak tőlünk telhetően.
Befejezésül arról szeretnék még írni, hogy hogyan viseljük magunkat most szomszédaink, Istent nem ismerő barátaink, kollégáink előtt! Az emberek szívéből a szájukon keresztül félelem, pánikkeltés, lázadás, vádlás, káromlás jön ki. A mi szánkat az Úr Szelleme által bátorítás, Ige, szeretet, józanság hagyhatja el. Tudatosan figyelhetünk arra, hogy kerüljük azt ami rombol és ha csak egy mondattal is megvallhatjuk ebben az időszakban azt, hogy: „A mi Istenünk akihez tartozunk minden fölött Úr és teljes biztonságban van az életünk, mert a hajunk szála sem veszhet el az Ő tudta nélkül!” Legyen úgy, ahogy az utolsó kiemelt igében olvastuk: Az Úr pedig csatolt az eklézsiához megmenekülőket!
Isten jelenlétében bővelkedő, egymáshoz ragaszkodó, győzelmes napokat kívánok!
Réz Ádám
