Isten vezet

Isten vezet

Hívő családban nőttem fel, így kicsi koromtól fogva hallottam Istenről. Sosem éltem kicsapongó életet, nem csábított a világ, a szórakozás, és az sem volt kérdés, hogy Jézus követője szeretnék lenni és Istenhez szeretnék tartozni.

Az, hogy nem jártam mélységekben és a világot sem próbáltam ki, bizonyos mértékben megnehezítette a megtérésem időponthoz kötését, így az egészet sokkal inkább egy hosszú folyamatként éltem meg sok döntéssel gazdagítva, mintsem egy bizonyos pontként.

Az első meghatározott pontnak azt tekintem, amikor körülbelül másfél éve az előző gyülekezetemben, a döntésemet cselekedetekben is kifejeztem azzal, hogy bementem az elöljáróság elé egy rövid beszélgetésre. Ám ott olyan akadályokba ütköztem, amiket nem lehetett áthidalni. Hamarosan találkoztam más felekezetből való testvérekkel, akikkel egyetlen találkozás során olyan mély kapcsolat alakult ki, amilyen azelőtt senkivel. Ezek a kapcsolatok sokat segítettek az előre jutásban, és az addig egy szinten megrekedt hívő életem kimozdult helyéről, elkezdtem fejlődni, és közeledni Isten felé. Ez a fellendülés körülbelül fél évig tartott, és ez időszak alatt sokszor kértem Istent, hogy költözzön a szívembe, de sosem kaptam konkrét visszajelzést, hogy igen, megtértem, Ő elfogadott, és rendezve van az életem.

Az említett fél év során a gyülekezet kérdése is sokszor felmerült bennem, és már barátkoztam a gondolattal, hogy talán nem az eddigi gyülekezetemben lesz a helyem. Így nyáron elkezdtem járni a Wessibe is, egyelőre csak alternatívaként, amíg Isten megmutatja, hogy hol a helyem. Persze a szívem szabad volt arra nézve is, ha Isten végül ide helyez. Ugyanezen a nyáron voltam egy táborban is, ahol a hét végére eljutottam oda, hogy szeretném az életemet egy testvérrel közösen is letenni Isten kezébe, így az utolsó reggelen elmondtam neki mi van bennem, majd imádkoztunk mindketten. Utána ugyan nem jártam a fellegekben, mégis volt bennem egy felszabadult érzés és öröm. Ez az eset pedig nem csak abban különbözött az eddigi döntéseimtől, hogy egy másik személyt is bevontam, hanem abban is, hogy ez után szinte rögtön jött a visszaigazolás Istentől, méghozzá a Galata levélben:

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5:1)

Ez pedig egy olyan visszacsatolás volt számomra, amiért régóta imádkoztam. Ami pedig a gyülekezet és a bemerítkezés kérdését illeti, Isten abban is csodálatosan vezetett és megmutatta hol a helyem.

Diriczi Anita

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Út a megtérésemhez

Út a megtérésemhez

23 évem alatt még sosem éreztem ekkora szükségét Jézusnak az életemben, a közeledni vágyó akaratomat, a bibliai tanításoknak a fontosságát, mint most. Nem volt részem keresztény nevelésben, a családból senki sem volt – nagymamámon kívül […]

Tartalom megosztása
Imában átadtam…

Imában átadtam…

Megtérésem nem friss történet, már három és fél éve, 2017. szeptember 9-én, éppen a névnapomon volt. Édesapám, Réz Ádám 16 éve tért meg, anyukám meg 10 évvel ezelőtt. Fiatal koromban jó neveltetést kaptam, tudtam, hogy […]

Tartalom megosztása
Hála

Hála

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5:16-18) A fenti igevers sok fejtörést okozott hosszú ideig. Mindenért hálát adni, ez nem túlzás egy […]

Tartalom megosztása