Hű és igaz…

Hű és igaz…

Keresztény családban nőttem fel és sokat jelentett számomra szüleim élő hitét látni. A gyülekezeti alkalmak, az esti igeolvasás és közös imádság mind része volt a gyerekkoromnak. De mindezek semmit nem érnek, ha csak megszokásból vagy beleszületésből tesszük ezeket, ha nincs benne az a tiszta szív, amely vágyik az élő Istennel való személyes kapcsolatra. Egy ponton mindenkinek el kell döntenie, hogyan válaszol Isten hívására.

Isten engem először egy gyerektáborban szólított meg 12 évesen, ahol megértettem, hogy szükségem van az Úr Jézusra és kértem, hogy jöjjön a szívembe. Isten gyermeke lettem, de még fiatal volt a hitem. Az életemben különböző időszakokon mentem át. Az egyetemista éveim alatt sajnos eltávolodtam az Úrtól, de Ő nem adta fel a velem való tervét és nem hagyta, hogy az Ő gyermeke elvesszen. Ez az időszak világított rá, hogy bűnös vagyok és, hogy nem állhatok meg igazként Isten trónja előtt. Megvallottam Istennek a bűneimet és kértem az Ő bocsánatát és Ő egy igével válaszolt:

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1:9)

Ekkor értettem meg mi a kegyelem és mekkora Isten szeretete felém, mit tett értem az Úr Jézus a golgotai keresztfán. Ő a bűneim büntetését hordozta el a kereszten, meghalt az egyetlen bűntelen a bűnösért, azért hogy én élhessek Vele örökké és közösségem lehessen az élő Úrral.

Diriczi Zsófia

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Megpecsételni

Megpecsételni

Pár hónapja bemerítkezett nővéremmel együtt keresztény családból származunk. Szüleim tanítása és a tőlük látott példa megalapozta az én életemet is. 2018-ban, egy pányoki ifjúsági táborban adtam át az életemet az Úrnak. Azon az estén a […]

Tartalom megosztása
Nem tudás, hanem tapasztalat és hit

Nem tudás, hanem tapasztalat és hit

Keresztény nevelést kaptam. És bár a szüleim válása megnehezítette a testvéreim és az én neveltetésemet, édesapám továbbra is minden tőle telhetőt, sokszor még jóval többet is megtett, hogy a helyes úton tartson minket. Középiskolásként is […]

Tartalom megosztása
Kezdjen velem, amit eltervezett

Kezdjen velem, amit eltervezett

Keresztény, sőt megtért családba születtem, szüleim már kicsi koromtól fogva járattak gyülekezetbe, volt bemutató alkalmam, majd gyerektáborokba, később ifjúsági táborokba is jártam – majd történt egy törés. Egészen pontosan nem tudnám meghatározni hol, csak azt […]

Tartalom megosztása