Hitben megerősödni

Hitben megerősödni

Keresztyén családba, gyülekezetbe tartozó gyerekként nagyon szerencsés lehettem, lehetek, mivel már nagyon fiatalon hallottam Istenről, Bibliáról és az evangéliumról, ezért mindig is hittem – egykor még gyermekien – hogy van Isten. A gyerektáborok sokszor megerősítették a hitem, mivel mindig nagyon áldottak voltak és már akkoriban is – kicsit szinte megrögződésképpen, de – gyakran imádkoztam esténként és utólag látva nagy csodákat tett velem már akkor is Isten. A gyerekkorom nehéznek mondható volt, de szerencsére az Úr átvezette rajta a családunkat és hálás vagyok azért, hogy a szüleim kitartóak voltak értünk és velünk. 

Akkoriban sok mindent elnyomtam magamban és menekülőutakat is kerestem. Legnagyobb bálványom a sport volt. Isten egy jól célzott próbatétellel teljesen összetört amikor egy hirtelen jött könyöksérülés miatt abba kellett hagynom az edzést. Ekkor nagyon mélyen voltam és kerestem, hol lelhetek nyugalmat. Egy lánnyal kerültem kapcsolatba, aki éppen ugyanúgy életkrízisben volt, mint én. 

Egy este csak imádkoztam, mert régóta éreztem, hogy nem helyes, amit csinálok. Akkor rájöttem, hogy döntenem kell élet és halál között. Megvallottam minden gyengeségem, bűnöm és csak sírtam a kegyelem és Jézus szeretete miatt. Véget vetettem a kapcsolatnak és elkezdtem Jézussal járni. Persze ez nem ment egyszerűen, de miután testvéri segítséggel mindezen túljutottam és meg tudtam erősödni hitben, úgy döntöttem, hogy meg szeretném pecsételni Isten melletti a döntésemet bemerítkezésemmel is.

Dósa Máté

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Gyermektáborunkról

Gyermektáborunkról

Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a […]

Tartalom megosztása
Szeretet költözött a szívembe

Szeretet költözött a szívembe

Nem keresztény családba születtem, és nem is kaptam semmiféle tanítást, iránymutatást Istenről. Elvált szülők gyermeke vagyok, és ennek nehézségeivel együtt nőttem fel. Ennek ellenére most már tudom, hogy az Úr egész eddigi életemben mellettem volt, […]

Tartalom megosztása
Istenre bíztam életem

Istenre bíztam életem

Keresztyén családban nőttem fel, úgyhogy már kiskoromtól hallottam a tanításokat és történeket a bibliából. De sokáig nem hittem, hogy Isten létezik. Sokszor imádkoztam, hogy adjon egy jelet. Persze Isten végig ott volt az életemben, mindig […]

Tartalom megosztása