Gondolatok

Reményteljes jövő

Múlt és jövő határánál a jelen egy pillanat – mondja ki egy régi énekünk a nagy igazságot. Már az új évből is eltelt több hónap, közel sem biztos, hogy olyan boldogan, amilyennek az újévi jókívánságok […]


Növekedés

Újévkor sokan újévi fogadalmakat teszünk – ez a szokás. De szokás az is, hogy ezeket az újévi fogadalmakat azután nem tartjuk meg. Sőt, egy év elteltével gyakran már arról is elfeledkezünk, hogy mit is fogadtunk […]


A Gyülekezeti hétvége és a háború

Szabad-e jó lelkiismerettel élvezni a gyülekezeti hétvége örömeit, áldását – amire készülünk október közepén –, miközben tudjuk, hogy nem is olyan messze tőlünk, a frontvonalon olyan fiatalemberek lőnek egymásra és halnak meg egymás kezétől, akik, […]


Pünkösd

Minden évben nagy örömmel adunk hálát Pünkösdkor is a Szent Lélek ajándékáért. Isten szívesen és örömmel ajándékozza meg gyermekeit saját lelkével, természetével. Ő teremtett minket, ezért jól tudja, hogy egyedül, önmagunkban képtelenek lennénk a tiszta, […]


A szabad élet ünnepe

Húsvét az élet, a feltámadás, a szabadság ünnepe. Jézus Krisztus feltámadása elhozta a félelemtől való szabadságot. Nincs olyan mélység a halálban, amiből ő ne tudna megszabadítani: Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő […]


Virágvasárnap

Miként lehet úgy ünnepelni Jézus Krisztus bevonulását Jeruzsálembe, hogy közben tudjuk, pár nap múlva milyen szomorú események történtek meg vele? Miként lehet úgy ünnepelni, hogy közben tudjuk, nagyon rossz dolgok történnek most is a világunkban. […]


Imádság háború idején

Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. (34. zsoltár) Az elmúlt napokban megtörtént valami, amiről azt gondoltam, hogy nem történhet meg. Tévedtem, ebben is, mint sok másban. Az első napján […]


Imádkozzunk Ukrajnáért! De hogyan?

Ukrajna orosz megtámadása miatt ma reggelre ellepték az internetet az “imádkozzunk Ukrajnáért” felhívások. Talán úgy tűnhet, hogy ez csak egyszerű fotelaktivizmus valódi felelősségvállalás nélkül. Pedig könnyen lehet, hogy az ima a legjobb dolog, amit tehetünk […]


Hogyan beszéljünk gyermekeinkkel a háborús hírekről?

Érkeznek haza a gyerekek az oviból, suliból… hogyan beszéljünk velük a háborús hírekről? Pár pont arról, hogy milyen elvek mentén érdemes megközelíteni a témát – Jámbor Emma Borbála írása. 1) Adjunk teret – kérdezzünk! Mi […]


Békesség

Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! (Jn 14:27) Az elmúlt időszakban, karácsony környékén nagyon sokszor fejeztük […]