Alkalmak, Kiemelt, Rendszeres alkalmak
Legfrissebb tartalmak
Készülődés a nyárra
Június közepén indul az igazi nyár, a vakáció a gyermekek életében. A szülők ilyenkor tele vannak kérdéssel: hogyan töltse leginkább hasznosan és biztonságban a gyerek a szünidőt? Kit lehet bevonni a felügyeletbe, hiszen nem mindenki […]
Pihenés
Mindennapi életünkben a munka és a pihenés ritmusát természetesnek vesszük. Esténként lefekszünk aludni, hogy kipihenjük magunkat és másnap reggel újult erővel tudjuk kezdeni a napot. Időnként szabadságra megyünk, hogy pihenjünk, felfrissüljünk, erőt gyűjtsünk. A felfrissülés […]
Július: Pihenés
A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotómunkája után. (1Móz 2:2)
Amiket tanultam, amikor tanítottam
Az egyik történet, amit szeretnék elmesélni, kezdő tanár koromban történt. Nagy lelkesedéssel próbáltam a kilencedikes osztályomban felkelteni a gyerekek érdeklődését a matematika iránt. Egy- két hónap után úgy éreztem, hogy sikerült is majdnem minden diákot […]
Tanítás közben tanulni
A világmindenség legjobb tanítójának a tanulója voltam és vagyok. Először a hívő családban, ahova megszülettem. Itt kaptam a legfontosabb alapokat. Kicsi gyermekkortól a vasárnapi iskolában, ami nagyon meghatározó volt az életemben – mai napig hálával […]
A tanulásról
Az ember tanulásra teremtett lény. A minket körülvevő világ pedig olyan, mint egy hatalmas rejtvény. Ha jól számolok, több mint huszonhárom évet töltöttem iskolapadban, és körülbelül ugyanennyit a katedrán. Az utóbbi évtizedben pedagógiát oktatok leendő […]
Tanulás
A hívő ember kétszeres kísértése Soha nem volt annyi lehetőség a tanulásra, mint manapság. Ennek ellenére úgy érzékelem, hogy korszellemünk egyik meghatározó vonása a tudás fokozatos értékvesztése az élményekkel szemben. Végül is nem csoda, hiszen […]
Június: Pünkösd
Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek […]
Álláshirdetés
Hivatkozási szám: mt51316 Szeretnéd képességeidet kamatoztatni, munkáddal, ötleteiddel hasznos és maradandó hatásokat elérni a környezetedben élők mindennapjaiban? Velünk lehetőséged nyílik, hogy javíts az emberek életminőségén világszerte. Csatlakozz hozzánk, köszöntünk az ICHTYS világában! Hatékony világítástechnikai megoldásaink […]
Isten a munkaadónk
Meggyőződésem szerint Istentől kaptam a jelenlegi munkámat három és fél éve, kivett engem a multi vállalatok taposómalmából. Nagy hála van a szívemben. Jelenleg egy magyar, magántulajdonban levő vállalat francia természetes kozmetikumának gyógyszertári képviseletét látom el. […]
