• Októberi alkalmaink

  • Hogyan jutok el ide

  • Közvetítés

  • Először vagyok itt

Legfrissebb tartalmak

Először vagyok itt

Örülünk, hogy itt vagy! Közel másfél évszázada egy német származású bibliaárus, Meyer Henrik és felesége alapította meg gyülekezetünket, és építette fel imaházunk épületegyüttesét. A történelem viharait templomunk és közöségünk is átvészelte. Gyülekezetünkbe ma nagyon különböző […]


Búcsú

A Torbó család messzire, Békécscsaba mellé költözik. Torbó Gyula és Papp Sarolta március végén köszönt el gyülekezetünktől. Gyula: Öröm és szomorúság van bennünk. Isten megadta, hogy saját házba költözhetünk, Kétsopronyba, egy Békés megyei faluba, tehát […]


Kudarcaim

Istennek a humorérzéke is végtelen! Nem véletlenszerűen és nem is azért mondom ezt, mert másoktól hallottam, hanem mert megtapasztaltam. Nem szeretem, ha egy írásban a felkérés körülményeit ecsetelgetik, gondolom, nem erre kíváncsi a publikum, de […]


Megpróbáltatásaim

Talán bátran írhatom, hogy ez a téma egyetlen Krisztust követő hívő előtt sem ismeretlen és folyamatos a mennyország felé vezető úton. 2010. február 10-én döntöttem el, hogy átadom életem és követem Jézust az Ő kegyelméből […]


Kísértés és próba

A siker reményével próbáljuk ki az új telefonunkat, próbáljuk fel az ajándékba kapott ruhát, próbáljuk el a bemutatni kívánt darabot, és bepróbálkozunk valakinél, ha valamit akarunk tőle. Többnyire saját elhatározásunkból tesszük mindezt, de amikor különböző […]


Március: Megpróbáltatások

Isten a mi oltalmunk és erősségünk,mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. […]


Egy életen át

1949-ben kerültem Derecskéről Budapestre dolgozni és tanulni. Szüleim baptisták voltak, én is igyekeztem megismerni a baptista közösségeket, így kerültem a Wesselényi utcai gyülekezetbe. Egyetemista koromban az egyetemmel szemben volt egy fodrász tanműhely. Néha betértem oda. […]


Kapcsolataink és a Szentháromság

Nemrég egy különleges élményben volt részem: egy nap leforgása alatt betekintést nyerhettem öt nagy világvallás istentiszteletébe. Reggel egy keresztény konferencia szívet melengető záró alkalmán vettem részt, délután és este pedig ellátogathattam egy muszlim mecsetbe, egy […]


Olvadás

A régifajta hűtőszekrények leolvasztása a háziasszonyok egyik, időről időre elvégzendő feladata. Nem tudom, ki hogy van vele, de az előre betervezett feladat sokszor megvárja a másnapot, a jövő hetet, sőt… Halogatjuk, amíg csak lehet. De […]


Február: Kapcsolatok

„Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s […]